2012. július 19., csütörtök

Gyökércsakra torna


Gyökér csakra harmonizáló gyakorlatok

föld jegyek(bika,szűz,bak)Bolygók:Vénusz,Merkúr,Szaturnusz +nemi szervek kapcsán ide tehető:Mars, Plutó, skorpió
Hangja:LAM(kilégzésekkor lehet a gyakorlatok alatt hangosan kimondani)

Álló gyakorlatok:

Először lazán, könnyedén helyben járunk. Karok szintén lazán a test mellett. Térdünket ne emeljük magasra. Majd ezt felváltja a  helyben járás,erőteljes határozott léptek,mintha valakit a földbe döngölnél a talpaddal.Megállunk kényelmes terpeszállásban, és fejünket lehajtva, hajlítsuk hol az egyik, hol pedig a másik térdünket. Mindig a hajlított lábunkra tegyük a teljes testsúlyt, és felsőtestünket is engedjük könnyedén utána mozdulni. Mintha ebben a testhelyzetben el akarnánk magunkat ringatni. (hastáncban,alap mozdulatok közül,hullámzás:8-asok,azon belül függőleges 8as névre hallgat)
Tadasana - Pálma
Alaphelyzet: zárt állás
A gyakorlat menete: Álljunk egyenesen, lazán. Kilégzés közben kulcsoljuk össze az ujjainkat a törzs előtt. Belégzés alatt emeljük magastartásba a karunkat, és fordítsuk felfelé a tenyeret. Nyújtsuk felfelé az egész testet, a tekintetünk összekulcsolt kezünkre vagy előre irányuljon. > Normál légzés mellett továbbra is nyújtózkodva, lábujjhegyen járjuk körbe néhányszor szőnyegünket vagy plédünket. Térjünk vissza alaphelyzetbe.
Jótékony hatásai: Az altest nyújtása révén serkenti a bélműködést. A lábujjhegyen járás javítja a lábfej stabilitását és az egyensúlyérzéket.
Alapállás terpeszállás. Behajlítjuk a térdünket,ha térd a feék magasságába legyen ebbe az állásba térünk vissza majd kinyújt a láb behajlít a láb,talpak a földön. Lábfejek előrenéznek. Majd behajlított térdnél medence hinta következik,mintha síelni akarnánkJ hol előre hol hátra billentjük a  csípőt.3xor hintáztassuk meg a csipőnket. Tágítja a csípő határokat(lényege a behajlított térd melletti munka)

Nehezebb gyakorlat:

Vrikshasana - Fa  állás– változat

A gyakorlat menete: Helyezkedjünk el vadzsrászanában. > Lélegezzünk be mélyen. > Kilégzés közben tegyük a kezet és a fejet a talajra úgy, hogy egyenlő oldalú háromszöget alkossanak. A könyök a comb felé nézzen.  Nyújtsuk a térdet, és tegyük a felkarra, majd emeljük a lábunkat, a sarkat közelítsük a nagy farizmokhoz. A hátunk lehetőleg legyen egyenes. A testsúlyunk a fejünkre és a kezünkre nehezedik. > Normál légzés mellett maradjunk, illetve nyugodjunk ebben a helyzetben, amíg kényelmesnek érezzük. Lassan térjünk vissza alaphelyzetbe.
Jótékony hatásai: Javítja a fej vérellátását, erősíti a hát- és a vállizomzatot, valamint a nyakat és a kart. Fejleszti az összpontosító képességet és az emlékezetet.

Magas vérnyomás vagy feji és nyaki érpanaszok, valamint nyakcsigolya- problémák esetén a gyakorlat mellőzendő.

Fekvő, ülő  gyakorlatok:

1 Feküdjünk hanyatt, karunkat lazán magunk mellett tartva, lábunkat vállszélességnyi terpeszben, térdben behajlítva. Vegyünk mély lélegzetet, s kilégzéskor nyomjuk a földhöz derekunkat
2. Belégzés közben emeljük meg a fenekünket, combunkkal kezdjük és medencénkkel folytatjuk. Fontos, hogy a gyakorlat közben lábszárunk függőleges maradjon.
3. Emeljük tovább csípőnket felfelé, amíg még kényelmesen megy, farizmunkat feszítsük meg, hogy megkíméljük a gerinc alsó szakaszát.
4. Lassan ereszkedjünk vissza kiinduló helyzetbe. Először a derekunk érjen földet, ezt követően a farkcsont. Karunkat tegyük ki oldalra, hogy megőrizzük az egyensúlyt. Figyeljük érzetünket,érezzük meg a kapcsolatot a földdel.

Következő gyakorlat,sarok ülés az alap pozíció:Combunkra tesszük a kezünket,hát kinyújt(feszítés)majd homorítás vállak előre,kéz végig a combon nyugszik.

Gátizom gyakorlatok,intim torna tartozik ide.(szorít,elenged) ezek a a gyakorlatok is  már sokat segítenek. Aki járt női jógára vagy intim tornára azokat érdemes előszedni)
Ezenfelül annak megfelelően hogy a föld jegyek közül )tudjuk hogy melyik jeggyel van problémánk,az ahhoz kapcsolódóan kiegészül a jegyhez tartozó mozdulatsorral.


Turcsek Vivien Gyógymasszőr, bellyfit tréner,gerinctréner, orientális táncos
venuszliget.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése